Egy fad�nt� l�tta meg els�nek a rohan� cs�nakot a hat idegen gyerekkel.
Ahogy k�s�bb kider�lt, a gyerekek a nemzetk�zi cserk�szt�borhoz tartoztak s a Csirib�kr�l j�ttek al� a foly�ra, j�tszani. Meglelt�k az �reg Hiribi cs�nakj�t az �gerek k�z�tt, bele�ltek s beeveztek vele a v�z k�zep�ig. Ott elt�r�tt az �cska evez� s az �r sodra elkapta a cs�nakot. Mikor a fad�nt� megl�tta a bajt, m�r alig negyven-�tven l�p�snyire volt a cs�nak az �tszakadt g�tt�l. A v�zes�s d�b�rg�s�t�l nem lehetett hallani, hogy ki�ltoztak-e a gyerekek vagy nem �s l�tni sem lehetett tiszt�n az arcukat, olyan iszony� sebess�ggel ragadta a v�z a cs�nakot. A fad�nt�be beleakadt a r�m�lett�l a sz�. Csak sz�rk�re v�lt arccal meredt a l�tv�nyra. A cs�nak a hat gyerekkel rohant neki a v�zes�snek �s az ember ott a parton tudta, hogy nincs f�ldi er�, ami meg�ll�thatn�.

�s ekkor t�rt�nt a csoda.

K�s�bb �gy mes�lt�k el a szemtan�k: a cs�nak sz�d�t� sebess�ggel rohant, m�r ott volt a v�zes�s f�l�tt szinte, m�r a k�vetkez� pillanatban al� kellett volna zuhanjon a m�lys�gbe... �s akkor hirtelen meg�llt. Meg�llt a harsog� v�zt�meg k�zep�n, mintha megakadt volna valamiben. �s �llt mozdulatlanul. A fad�nt� ki�ltoz�s�ra felrohantak a tutajosok a g�t al�l �s kimentett�k a hat gyereket. Nem ment gyorsan a ment�s, beletelt egy �ra is, de a cs�nak �llt mozdulatlanul, csak remegett minden deszk�ja a v�z erej�t�l. Hanem abban a pillanatban, amikor az utols� gyerek is kim�szott bel�le a f�l�tte �tdobott k�t�len: megr�zk�dott, elej�vel a magasba emelkedett �s al�zuhant a m�lys�gbe. Forg�ccs� ment sz�t alul a szikl�kon. De a gyerekek akkor m�r biztons�gban voltak.

M�g aznap elterjedt a csoda h�re a k�rnyez� kis havasalji falvak babon�s n�pe k�z�tt. Baradlay tiszteletes este tudta meg a kov�cst�l. �rdekl�dve hallgatta v�gig a t�rt�netet �s b�logatott hozz�, ahogy ilyenkor szok�s.

– Isten – mondta – az �r hatalma v�gtelen.

– J�-j� – mosolyodott el a kov�cs a papos besz�den – de ha nincs ott az a kar�, vagy sziklak�, vagy mi a fene, ami a ladikot megakasztotta, ha nincs v�letlen�l pontosan azon a helyen, akkor az �risten se sokat tehetett volna!

A fiatal pap szokva volt m�r az ilyen besz�dhez �s meg se hallotta j�form�n. De m�snap reggel valahogy esz�be jutott megint. V�letlen? Vagy Isten? Valaki h�sz �vvel ezel�tt bevert egy c�l�p�t a g�tba �s valamivel er�sebben verte be, mint a t�bbit. A g�tat elvitte k�zben az �rv�z, de az egy c�l�p ott maradt. Tal�n az�rt kellett er�sebben beverje annak idej�n �ppen ezt az egy c�l�p�t, hogy h�sz �v m�lva megmenthesse �ltala hat gyermek �let�t? V�letlen? Vagy Isten? Vagy mind a kett� ugyanaz?

Napk�zben t�bbsz�r visszat�rt hozz� ez a gondolat �s olyankor mind�g valami furcsa nyugtalans�got �rzett. Mintha valami c�lja lett volna ennek a gondolatnak, mintha valami feladat kapcsol�dott volna hozz�, csak nem tudta m�g, hogy mi. D�lut�n elindult szokott s�t�j�ra. K�t �ve, ami�ta a teol�gi�r�l ide ker�lt, ebbe az elhagyatott kis hegyifaluba, minden d�lut�n megtette ezt a s�t�t. A tiszta, �les leveg�, az erd� illata s a cs�nd, mely �gy borult al� a hegyekre, mint egy �ttetsz� finom �vegbura, vil�gos �s j�zan gondolatokat �bresztett benne a s�t�k alatt �s sz�ks�ge volt ezekre a vil�gos �s j�zan gondolatokra. Sz�ks�ge volt, mert r� akart j�nni minden �ron arra, hogy mi a papi �let feladata ezen a f�ld�n. Azzal tiszt�ban volt, hogy maga az egyh�zi szolg�lat m�g nem feladat, csak k�teless�g. Mint ahogy a tisztvisel�nek is k�teless�ge napi nyolc �r�t akt�k eligaz�t�s�val elt�ltenie egy irod�ban. Azonban ezen a k�teless�gen bel�l egy feladatnak is lennie kell, ezt �rezte tiszt�n �s vil�gosan. Minden embernek kell legyen egy feladata ebben az �letben – k�teless�gen bel�l, vagy azon fel�l is tal�n – mert k�l�nben nem lenne �rtelme annak, hogy �l. Az emberi vil�g t�bb kell legyen, mint egy bonyolult szerkezet� g�p, melyben minden ember egy fogasker�k szerep�t t�lti be, ezt �rezte tiszt�n �s vil�gosan. Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos k�ldet�se, mely Istent�l val�.

Baradlay tiszteletes az Istenre gondolt, aki ott van valahol minden titok m�g�tt �s lassan haladt megszokott �sv�ny�n a foly� fel�. J� langyos ny�ri d�lut�n volt. Valahonnan a Csirib�k fel�l p�sztork�rt b�g�s�t hozta a sz�l s a z�ldesk�k �gen puf�k felh�darabok �sztak, feh�rek mint a szappanhab. A v�lgyhajlat m�g�tt halkan zsongott a foly�, zsong�s�t szel�dd� sz�rt�k az er� f�i �s hallani lehetett t�l a hegyoldalban a fad�nt�k kurjant�sait: „huuuj-ho... huuuj-ho...” s a tompa roppan�sokat, amikor egy-egy tutajnak val� sz�lfa kid�lt.

Az �sv�ny rendre bekanyarodott a f�v�lgybe. A foly� z�g�sa f�ler�s�d�tt, morajj� n�tt s az �sv�ny f�l�tti feny�kr�l ideges perceg�ssel sz�raz t�levelek hullottak. A fiatal tiszteletes meg�llt �s v�gign�zett a j�lismert k�pen. A haragosz�ld fenyvesoldalak meredeken szakadtak al� mindk�t oldalon �s l�buk al� selyemsz�nyeget ter�tett a r�t eg�szen le a foly�ig. A foly� mint egy fiatal �ri�s tombolt sziklapartjai k�z�tt s a d�lut�ni napf�ny aranyveretk�nt csillogott nyugtalan viz�n. Lentebb, a malomn�l, kis t�v� sz�lesedett s a v�zre fekete �gerek hajoltak. Az �tszakadt duzzaszt�g�t seb�n t�bb�lnyi sug�rban z�dult al� a v�z, ak�r az olvasztott �veg s z�g�sa remeg�ssel t�lt�tte meg a leveg�t. Az �tszakadt g�t megmaradt cs�csk�hez �gy tapadt hozz� a kis rozoga malom, mint egy sz�lt�l cib�lt szomor� f�szek. Isten elhagyta a malmost – gondolta a pap, ahogy ott �llt az erd�sz�len �s al�n�zett a v�lgyre. – Vagy a malmos hagyta el az Istent? Ki tudja azt, hol kezd�dik el az ilyesmi...?

A v�zes�s alatt tutajosok kop�csoltak. R�nk�ket cs�sztattak al� a hegyoldalon s a h�ntolt feny�t�rzsek nyers illat�t f�lhozta a sz�l a v�lgy�n s meglengette, mint egy napsz�tta, aranys�rga lobog�t. A pap lassan megindult a malom fel�. Feh�r margar�t�k �s k�k harangvir�gok k�z�tt haladt lefel� a r�ten, n�ha megakadt a szeme egy-egy rezg� f�v�n �s arra gondolt: mennyi zsenge kis sz�v, egyetlen sz�ron. �s arra gondolt: �gy remegnek az emberi sz�vek is az �let szel�ben s a sz�r, amin cs�ngnek, Isten kis ujja. De vajon mi�rt rezegteti �ket? Mi a c�lja vel�k? Mi a c�lja velem?

A part elhagyott volt. A duzzaszt�t� viz�n a malmos feh�r lib�i �szk�ltak. A v�z z�g�sa elnyomott minden hangot s a foly� f�l�tt illatos k�k p�ra lebegett, mint maga a b�kess�g. A malom mozdulatlanul �llt �s �lettelen�l, mint egy kopors�, amit elfelejtettek betenni a f�ldbe. A pap az ajt�hoz ment, de z�rva volt. Egy pillanatig tan�cstalanul �llt ott �s szeme a v�zes�s fel� kalandozott. �s akkor �jra az esz�be jutott a cs�nak dolga, amir�l a kov�cs besz�lt volt. H�t itt, persze, itt t�rt�nt a dolog. Valami furcsa kiv�ncsis�g a g�t fel� ir�ny�totta a l�pteit. S akkor a szeme egyszerre csak megakadt valamin. Az �tszakadt g�t t�ls� csonkj�n, eg�szen el�l, a harsogva al�z�dul� v�z f�l�tt valami sz�rkes�g gunnyasztott. Egy ember. Egy ember �lt ott mozdulatlanul �s a v�zbe b�mult.

Ahogy k�zelebb ment, megismerte. Az �reg Hiribi volt, a hal�sz. Mint egy v�n hajlotth�t� g�m, �gy kuporodott a f�lds�nc sz�l�n �s meg se mozdult. Csak amikor szemben vele, a kett�t�pett g�t t�ls� cs�csk�n, megjelent a pap alakja, csak akkor emelte f�l lassan a fej�t. Hunyorgatva n�zett, ahogy a v�nemberek szoktak, azt�n kalapj�hoz emelte a kez�t �s a sz�ja mozgott. De nem lehetett hallani a z�g�sban, hogy mit mondott. K�s�bb �jra mondott valamit �s al�mutatott a v�zre. A pap megr�zta a fej�t, kez�t a f�l�hez emelte �s a v�zre mutatott. A v�n Hiribi meg�rthette, mert nem mondott t�bbet semmit, csak legyintett. Azt�n lassan f�l�llt �s d�c�gve megindult a parton lefele, a tutajosok pall�ja fel�.

Vajon mit akarhat? – t�n�d�tt a tiszteletes. Tudta, hogy az �reg t�bb mint h�sz esztend� �ta nem j�rt templomba. T�rt�nt vele valami akkor r�gen s az�ta haragban �llt az Istennel, �gy mondt�k az emberek. K�v�ncsi volt �s v�rt. N�zte a hatalmas v�zt�meget, ahogy mint egy krist�lytiszta t�mb al�z�dult a m�lys�gbe �s d�b�r�gve z�z�dott porr� odalent a fekete sziklatarajokon. �jra esz�be jutott a cs�nak, amir�l a kov�cs mes�lt. Ha al�zuhant volna, gondolta, ma hat gyerek nem �lne. Hat gyerek: hat emberi �let... Isten kegyelme v�gtelen.

Id�be telt, am�g a v�n Hiribi �tker�lt a pall�n. Am�g d�c�gve v�gigj�tt a g�ton s meg�llt a pap mellett.

– Adjon Isten, Hiribi – k�sz�nt re� a pap.

Az �reg csak morgott valamit, hangj�t elnyelte a z�g�s. Azt�n el�re hajolt �s g�rcs�s, sz�raz kez�vel odamutatott a rohan� �r k�zep�re.

– L�t ott valamit?

Majd k�zelebb hajolt a paphoz �s �gy ord�totta a f�l�be a k�rd�st:

– L�t valamit ott?

A pap odan�zett, ahova a Hiribi keze mutatott. A vastag, sima v�zt�mb z�ldess�rga volt �s �tl�tsz�, mint az �veg. L�tni lehetett alatta a sim�ra csiszolt k�veket s a k�vek k�z�tt megkapaszkod� s�t�t vizif�vet, melyet csapkodva lengetett a v�z ereje.

– Nem! – ord�totta bele a v�nember f�l�be. – Semmit se l�tok!

– Na az�rt! – recsegte vissza az �reg Hiribi �s szeme jelent�sen n�zett a pap arc�ba. Egyesen a szem�be n�zett, sok�ig. K�l�n�s n�z�se volt, a pap nyugtalan lett t�le.

– Mi kellene ott legyen?

Az �regember tekintete titokzatos lett. Azt�n odahajolt eg�szen k�zel a pap arc�hoz.

– Ott akadt meg tegnap a cs�nak! Pontosan azon a helyen! H�t miben akadt meg, azt mondja meg nekem?

A pap �jra odafordult a v�zhez. Szeme kutatva f�r�dott az �tl�tsz�, z�ldess�rga t�mbbe �s felsz�ntotta a talaj�t. Sima k�vek. F�csom�k. �jra sima k�vek. M�s semmi. Tal�n a harsog�s okozta, vagy a sebesen rohan� v�z, de a papot valami furcsa sz�d�l�s fogta el egy pillanatra �s meg kellett fogod�zz�k az �regember v�ll�ban.

– Na? – horkant r� az �reg – h�t mit sz�l ehhez?

– Biztos, hogy ott akadt meg a cs�nak?

De �rezte, hogy gyerekes �s f�lszeg ez a k�rd�s. Az �reg er�sen r�n�zett.

– M�shol tal�n l�t valamit, amiben megakadhatott volna?

Nem, m�shol sem volt semmi. Se c�l�p, se szikla, se egy�b. Csak a rohan� v�zoszlop s alatta a sim�ra csiszolt talaj.

– J�jj�n – mondta a pap �s megijedt a saj�t hangj�t�l.

Megmarkolta a v�nember zek�je ujj�t �s h�zta maga ut�n. Mikor m�r elt�volodtak annyira a g�tt�l, hogy nem kellett kiab�lni, szembe fordult vele.

– Mit akar mondani?

Az �regember megh�kkent.

– �n? Itt a tiszteletes �r kell mondjon valamit, nem �n.

A pap n�h�ny pillanatig r�meredt a bar�zd�s, fak� arcra, a fogatlan csorba sz�jra, mely f�lig nyitva �llt �s �gy mutogatta feket�re v�n�lt �ny�t, mint aki csod�ra v�r.
Azt�n elfordult �s a f�ldet kezdte szeml�lni.

– Az �r csod�latosan m�k�dik – mondta g�piesen a sz�ja, de ugyanakkor �rezte, hogy amit mond, az �lettelen �s �res.

– He! – reccsent egyet az �reg Hiribi hangja – ha m�st nem tud, akkor hallgasson ide: van Isten, vagy nincs Isten? L�ssa ez a k�rd�s. �s ezt nem lehet csak �gy elint�zni, hogy betanulok mint a m�ty�smad�r n�h�ny sz�t, amit m�sok le�rtak s azt azt�n mind�g elmondom. Mert ide hallgasson: �n valamikor azt hittem, hogy van. Ez m�g akkor volt, r�gen, gyermekkoromban. Azt�n f�ln�ttem, megh�zasodtam, csal�dom lett s akkor m�r nem voltam t�bb� biztos a dolgomban, hogy van-e vagy nincs. Na �s azt�n akkor t�rt�nt az velem. T�n hallott r�la maga is. T�bb mint huszon�t �ve m�r annak. Betegs�g verte le mind a h�rom fiamat egyszerre. A doktor, akit kihoztunk volt a v�rosb�l, azt mondta: olyan rag�lyoss�g esett bel�j�k, ami ellen nem tal�ltak f�l szert. A pap is elj�tt hozz�nk �s azt mondta: Isten az egyetlen seg�ts�g.

– Tudja, �n akkor nem voltam �m ilyen �gr�lszakadt, mint most. Volt egy �gyes h�zam, sz�zh�sz juhom, h�rom tehenem s valami kasz�l�im az erd� alatt. Azt mondtam a papnak: ide hallgasson. Van Isten, vagy nincs? Van, felelte a pap. H�t ha van, akkor mit k�v�n t�l�nk ez az Isten? Hogy j�kat tegy�nk �s seg�ts�nk a szeg�nyeken, meg miegy�b, felelte a pap. El�g sok mindent mondott, �n biza nem eml�kszem m�r r�, de azt mag�nak �gyis tudnia kell, hogy miket mondanak ilyenkor a papok. El�g az hozz�, hogy �n a v�gin megk�rdeztem azt a papot: s ha �n Isten kedv�ben j�rok, � is megseg�t engem? Meg, felelte a pap. �n pedig m�g azon a napon sz�tosztottam mind a sz�zh�sz juhomat a legszeg�nyebbek k�z�tt, mind a h�rom tehenemet odaadtam egy-egy sokgyermekes �zvegyasszonynak, akinek az ur�t le�t�tte a fa. Ami kis p�nzem volt, sz�tosztottam azt is s azt�n azt mondtam: na Isten, �n megtettem a magam�t, �gy ahogy te k�v�ntad. Most azt�n rajtad a sor! S azon az �jszak�n megh�tt m�gis mind a h�rom fiam.

– H�t l�ssa, �n akkor azt mondtam: nincs Isten. Hazudnak a papok. �s eg�szen j�l meg�ltem a magam m�dj�n huszonegyneh�ny �vig �gy, hogy nem volt Isten. Mert tudja, az �gy van, hogy csak akkor nem lehet elb�rni az �letet, ha az ember nem biztos abban, hogy van-e vagy nincs. Ha az ember ide-oda t�preng ezen. Hiszi is, meg nem is, hogy nincs. De ha egyszer tudom azt, hogy nincs, akkor m�r �ppen olyan j�l meg lehet �lni mellette, mintha azt tudn�m, hogy van. B�kess�gben �ltem h�szegyn�h�ny �vig, mert tudtam azt, hogy nincs. �s most itt van, ni: hat ilyen idegenb�l idevet�d�tt a gyerek ellopja a cs�nakomat, a cs�nakot odahajtja a v�z a g�thoz s a hat gyereknek a cs�nakkal egy�tt el kell pusztulnia, mert nincs Isten, aki meg�ll�tsa azt, ami egyszer a pusztul�sba indult. �s m�gis meg�llt a cs�nak. �s addig �ll, am�g kimentik bel�le a hat gyereket.
S akkor tov�bb megy �s v�ge. �s nincs se kar�, ami ki�lljon a v�zb�l, se c�l�p, se egy valamireval� k�, ami megakaszthatn� a cs�nakot. Hogy az ember azt mondhatn�: fene nagy szerencs�j�k volt! Semmi nincs. H�t l�ssa, tiszteletes �r, ez itt a baj. Nincs Isten. J�. Az �n h�rom fiam meghalt akkor, mert nincs Isten. De akkor mi�rt nem pusztult el ez a hat is? Mit�l akadt meg a cs�nak, ott ahol semmi sincs, ami megakassza? Erre feleljen?

A v�nember sav�sz�n� szemei �gy tapadtak a pap arc�ra, mintha ki akart�k volna sz�vni bel�le a v�laszt.

– Nem ismerhetj�k az �rnak �tjait – felelte akadozva a tiszteletes – gyarl� emberi elm�nk nem foghatja f�l az � szent nagys�g�t...

Az �reg ember s�hajtott.

– Idefigyeljen. A tutajosok egy r�sze odalent azt mondja, hogy minden cs�nak megakadna azon a helyen, ha hat gyermek s�ly�val megterheln�k. �k teh�t azt mondj�k, hogy nincs Isten, csup�n a v�z sek�ly azon a helyen. A t�bbi tutajos nem mond semmit, csak vonogatja a v�ll�t. Ezek azok, akik nem biztosak benne, hogy van-e, vagy nincs. H�t most, ha lenne nekem m�g egy cs�nakom, v�gire j�rn�k a dolognak. Ha velem is megakadna ugyanazon a helyen, akkor azoknak lenne igazuk, akik azt mondj�k, hogy nincs Isten, csak a v�z sek�ly. Ha pedig odaveszn�k, akkor ez azt jelenten�, hogy van Isten s hogy ez az Isten valami okn�l fogva megmentette azt a hat gyereket. �rti ezt, tiszteletes �r? De az a baj, hogy nincs m�sik cs�nakom s �gy az igazat egy�b �ton kellene megtudni. De hogyan? He?

Majd hogy a pap nem felelt azonnal, m�g hozz�tette:

– Mert ha se k� nincsen ott, se c�l�p nincsen ott, akkor mi az, ami megakaszthat egy cs�nakot, hacsak nem...?

– Az Isten – felelte a pap cs�ndesen �s b�lintott – az Isten nem egy cs�nakot, de egy haj�t is megakaszthat, Hiribi. Nem egy haj�t, de egy eg�sz vil�got. Ha �gy van kedve...

A v�nember felmorgott.

– He. Ha �gy van kedve! Ezt akkor mondj�k a papok, ha nem tudnak felelni arra, amit az ember k�rdez t�l�k. De mondok �n valamit a tiszteletes �rnak – �s itt az �regember kiegyenes�tette hajlott derek�t, s g�rcs�s ujj�val megb�kte Baradlay mell�n a kab�tot – �n nekem lehet egyszer �gy kedvem, s egyszer �gy, mert �n ember vagyok csak.
S mag�nak is lehet, mert maga is csak ember. De Istennek, ha van, nem lehet.
�rti?
� kell tudja, hogy mit csin�l s mit mi�rt csin�l. Az�rt Isten. Ha van. M�r pedig ezt tudni kellene, hallja. Mert am�g tudom azt, hogy nincs, h�t addig nincs. �ppen �gy meg�lek, mintha azt, hogy nincs, h�t addig nincs. �ppen �gy meg�lek, mintha azt tudn�m, hogy van. De ha tudom is, meg nem is, hogy van �s tudom is, meg nem is, hogy nincs: �gy tiszteletes �r, sem �lni, sem meghalni nem lehet...

Azzal megfordult s sz�k�sz�n�s n�lk�l otthagyta a papot a v�z partj�n. Vissza se n�zett, csak ment, d�c�g�tt, m�g el nem nyelt�k a foly�parti �gerek.

Baradlay tiszteletes azon a napon semmit sem aludt. Eg�sz �jszaka fel s al� j�rt a szob�j�ban. M�snap, �gy alvatlanul, karik�s szemekkel, f�lkapaszkodott a Csirib�kra, a cserk�szt�borhoz. A hatalmas tiszt�s tele volt s�trakkal. Tizenhat nemzet lobog�ja lengett az �rbocrudakr�l. Csak �gy ny�zsg�tt a sokf�le gyerek. Baradlay megkereste a t�bor parancsnok�t. Egy komoly, id�sebb �r volt, akit maga a miniszter rendelt ki erre a feladatra. Baradlay bemutatkozott.

– Hallottam az esetr�l, lent a g�tn�l... kezdte.

A t�borparancsnok �sszevonta a szem�ld�k�t.

– Az ember nem lehet el�gg� el�rel�t� ennyi gyerekkel – felelte – k�tezer gyerekre �gyelni nem kicsis�g. Egy�bk�nt a ment�st v�gz� embereket b�s�gesen megjutalmaztuk – tette hozz� sietve – �s gondoskodtam arr�l is, hogy a hal�sz, aki� a cs�nak volt, szint�n k�rtalan�tva legyen...

Baradlay idegesen f�szkel�d�tt.

– Szabad lenne megtudnom annak a hat gyereknek a nev�t – k�rdezte f�lszegen – mint a k�zs�g lelkip�sztora f�ljegyz�seket vezetek a fontosabb esem�nyekr�l...

– K�rem, nagyon sz�vesen – udvariaskodott a parancsnok �s el�vett egy nagy k�nyvet – ez a t�bornapl�.

Baradlay f�ljegyezte az adatokat a notesz�be, v�ltott m�g n�h�ny sz�t, azt�n elb�cs�zott. B�cs�z�s k�zben, mintha csak �gy mell�kesen tenn�, megk�rdezte:

– �s mi a v�lem�nye parancsnok �rnak? Mi okozta, hogy a cs�nak �ppen az utols� pillanatban, k�zvetlen�l a m�lys�g f�l�tt meg�llt?

A der�k �r meglep�dve n�zett a papra.

– Hogy mi okozta? Az igazat megvallva m�g nem is gondolkoztam ezen. Bizony�ra egy k�, vagy egy olyan c�l�p, vagy valami. Ami az ilyen �tszakadt g�tak hely�n mind�g akad.

– �s mit sz�lna, ha azt mondan�m, hogy azon a helyen nincs se k�, se c�l�p, se semmi, csak a sima, rohan� v�z?

A parancsnok egy pillanatig meg�tk�zve n�zett a papra, azt�n elnevette mag�t.

– Akkor azt feleln�m, hogy bizony�ra rosszul tetszett megn�zni a helyet. Mert ahol semmi sincs, ott nem is akadhat meg semmi. Ez csak vil�gos, nem?

– Hogyne, nagyon is vil�gos. K�sz�n�m a t�relm�t parancsnok �r.

Meghajolt �s elment. A parancsnok fejcs�v�lva n�zett ut�na.

Aznap este Baradlay tiszteletes el�keresett egy vadonat�j iskol�sf�zetet �s annak els� lapj�ra gondosan, tint�val bem�solta a notesz�ben l�v� adatokat:

1. Dr�gffy Gergely, herceg. Sz�letett Kass�n 1900. febru�r 16-�n. Harmadik gimnazista Bud�n, a Ferenc J�zsef nevel�int�zetben. Otthona: Esk�, utols� posta Eperjes. Apja nagybirtokos.

2. Vrana Basil, sz�letett 1899. �prilis 18-�n, Pr�g�ban. Negyedik gimnazista. Apja keresked�. Lak�s: Pr�ga, Gotthelfstrasse 193.

3. Lubovszki Kazimir, sz�letett 1897. augusztus 22-�n, Vars�ban. B�csben tanul, negyedik gimnazista. Apja �llami hivatalnok. Otthona: Vars�, Wolowska Ulica 87.

4. Pohrisch Gottfried, sz�letett 1899. j�nius 6-�n, B�csben. Negyedik gimnazista. Apja bank�r. Otthona: Wien, XII. Rosengasse 11.

5. Bursanu Jon. Sz�letett 1899. december 2-�n, Bucurestiben. Apja �gyv�d. Otthona: Bucuresti, Str. Toma 2.

6. Habicht Herbert. Sz�letett 1899. janu�r 4-�n, K�nigsbergben. Apja orvos. C�m�k: K�nigsberg, Landstrasse 56.

Mikor ezzel megvolt, becsukta a f�zetet �s a fed�lapra f�l�rta nagy bet�kkel:

Malomg�t, 1913. j�lius 21.

Azt�n hosszasan �lt a csukott f�zet el�tt �s gondolkodott. A kis petr�leuml�mpa kan�ca halkan sercegett az asztalon �s a s�padt f�ny hossz�, fekete �rny�kokat vetett a b�torok m�g�. Hirtelen elhat�roz�ssal bem�rtotta a tollat a tintatart�ba �s lass�, gondos k�zzel oda�rta f�l�je, mintha c�met �rna: Isten.

Azt�n gyorsan bel�kte a f�zetet az asztalfi�kba, elf�jta a l�mp�t �s lefek�dt aludni.

De m�snap �jra el�vette a f�zetet �s sok�ig n�zte a c�mlapot. Azt�n hirtelen egy k�rd�jelet rajzolt az „Isten” sz� el�. Majd mintha megsz�gyellte volna mag�t, gyorsan kinyitotta a f�zetet �s a tegnapi bejegyz�sek al� oda�rta m�g a k�vetkez�ket:

– Saj�t szememmel gy�z�dtem meg, hogy azon a helyen, ahol a cs�nak megakadt volt, sem k�, sem c�l�p, sem egy�b ki�ll� t�rgy nincs, ami megakaszthatta volna. Hiribi szerint...

Itt meg�llt az �r�sban �s sok�ig gondolkodott. Majd gyors mozdulattal kih�zta az utols� k�t sz�t �s �gy folytatta:

„Egy helybeli �reg hal�sz vallom�sa szerint a v�z azon a helyen mindenk�ppen t�ls�gosan m�ly ahhoz, hogy egy b�rmennyire is megterhelt cs�nak z�tonyra futhasson. Egyetlen lehet�s�g teh�t...”

Itt �jra abbahagyta az �r�st. Az ajt�n kopogtak, valaki megzavarta. K�s�bb kih�zta ezt a h�rom sz�t is �s helyette ennyit �rt csak oda: „Az �r �tjai csod�sak.”

N�h�ny nap m�lva kifulladt fad�nt�k hozt�k meg a papilakhoz a h�rt, hogy mi t�rt�nt az �reg Hiribivel. Az urak, akik fent a Csirib�kon tany�ztak a sok z�ldinges gyerekkel, egy vadonat�j cs�nakot k�ldettek neki valahonnan, k�rp�tl�sul az�rt a m�sik�rt, ami ott veszett a g�t alatt. Az �reg �gy n�zte az �j cs�nakot, mint aki elvesztette az esz�t. Akik ott voltak, amikor a cs�nakot a szek�rr�l leemelt�k, esk�sznek, hogy egyre csak az �ristent emlegette. Hogy az �risten k�ldi neki ezt a cs�nakot, hadarta folyton. Bizony�ra el kellett vesz�tse az esz�t, mondt�k az emberek, mert csud�latos dolgokat m�velt. El�sz�r is megt�lt�tt �t zs�kot k�vel s egyenk�nt beemelte azokat a cs�nakba. Azt�n bele�lt maga is �s beevezett a malomt� k�zep�ig, od�ig, hol a sodr�s elindul. Ott eldobta messzire az evez�t, le�lt a padra �s elkezdett hangosan �nekelni. Csupa zsolt�rokat �nekelt. A v�z pedig ragadta a cs�nakot, egyre sebesebben, a g�t fel�. Csak �nekelte a zsolt�rokat s a cs�nak egyre sebesebben siklott a v�zes�s fel�. Mikor oda�rt, pontosan arra a helyre, ahol annak idej�n a gyermekek cs�nakja csod�latosk�ppen megakadt volt, akkor fel�llt az �reg Hiribi a vadonat�j cs�nakban. Akik l�tt�k, esk�dtek r�, hogy olyan volt az arca mint az apostoloknak. M�g akkor is �nekelt, amikor a cs�nak al�fordult vele a z�g�n. Beleker�lt j� n�h�ny �r�ba, am�g a holttest�t ki tudt�k horg�szni lent a tutajosok. A sz�p �j cs�nak is pozdorj�v� t�rt. Biztos, mondt�k az emberek, hogy esz�t vesztette az �reg Hiribi s �gy ment a hal�lba.

Baradlay tiszteletes v�gezte a szertart�st az �reg Hiribi temet�s�n. Nagy dolog volt, mert tulajdonk�ppen nem j�rt volna neki papi temet�s, �gy v�lt�k sokan a szentesked� v�nasszonyok k�z�l. Hiszen maga v�gzett az �let�vel. De a legt�bben �gy forgatt�k a dolgot, hogy szerencs�tlens�g t�rt�nt vele. Elvesztette az esz�t s �gy t�rt�nt a baj. �gy azt�n helyet adtak neki a k�ztemet�ben.

Az emberek nem sokat �rtettek abb�l, amit a fiatal tiszteletes azon a napon a v�n Hiribi s�rj�n�l mondott. De ez nem is t�nt f�l nekik k�l�n�sebben. Megszokt�k m�r, hogy a papoknak k�l�n nyelvezet�k van, ami a templom sz�m�ra k�sz�lt s nem arra, hogy az egyszer� n�pek is meg�rts�k. Ami felt�nt nekik, az a tiszteletes hangja volt ink�bb. Valaki meg is jegyezte, tal�n maga a kur�tor:

– Nagyon �rti a dolg�t ez a mi papunk, meg kell hagyni. �gy megadja a m�dj�t, mintha a tulajdon �desapj�t temetn�.

Bizonyos fokig szerencs�je volt Baradlay tiszteletesnek, hogy a v�n Hiribi temet�s�n csak egyszer� hegyiemberek voltak jelen s a szavak k�z�tt hib�t keresni kitanult �ri f�l nem hallotta ezt a besz�det. Mert bizony k�nnyen meggy�lhetett volna a baja a f�l�tteseivel. �gy is nagyot n�zett k�t �vre r� az �reg esperes, amikor egy vizit�ci� alkalm�val �thaladva a temet�kerten, szeme egy fejf�n akadt meg, melyen ez �llott, �getett bet�kkel:

„Itt nyugszik  
Hiribi P�l
hal�sz
�lt 66 �vet
s belehalt
Istenbe
akit nem hitt
   de megtal�lt”.

– H�t ez mif�le pog�nys�g? – h�kkent meg a der�k �r, – ki �ratta ezt a sz�rny�s�get ide? Hogyan engedhet meg ilyesmit a tiszteletes �r?

A temet��r is ott volt �s a papra n�zett, mert � �ratta volt f�l ezeket a szavakat a v�n Hiribi fejf�j�ra. De amikor l�tta, hogy a tiszteletes mik�nt veresedik el, csak megk�sz�r�lte a tork�t �s kih�zta a bajb�l.

– M�r tess�k elhagyni, esperes �r – mondta – �maga k�v�nta, hogy ez �llj�k a s�rj�n, a v�n Hiribi. S m�nk meg �gy gondoltuk, hogy egy halott aty�nkfia utols� k�r�sit m�gis csak teljes�teni kell, nem igaz, Na meg azt�n, mondottuk a tiszteletes �rral, ki a rossz nyavalya �r r�, hogy f�lm�ssz�k ide a hegyre s pont azt olvassa el, ami a v�n Hiribi fejf�j�n sz�rad...?

H�t �gy h�zta ki a temet��r a papot a bajb�l azon a napon. Az esperes nem is tett r�la k�s�bb sem eml�t�st, annyira megtetszett neki az �reg temet��r felelete.
Meg is feledkezett rendre mindenki az �reg t�k�letlen hal�szr�l, aki maga haj�k�zott bele a hal�lba. T�rt�ntek egy�b, nagyobb �s sz�rny�s�gesebb dolgok a vil�gban.
De Baradlay tiszteletes bels� szob�j�ban, m�lyen a k�nyvek alatt, a polcon, egy kis fekete f�zet eml�kezett az �reg Hiribire, pedig a neve nem is volt bele�rva sehol. Azonban voltak ott sorra egym�s alatt egy�b adatok. Ilyenek mint:

„Esk�i lelkip�sztor levele szerint a fiatal Gergely herceget �t�ves kor�ban egy megvadult h�tasl� levetette. Csod�val hat�rosan maradt �letben.”

Vagy: „Esk�i lelk�sz levele szerint Dr�gffy Gergely kez�ben h�t�ves kor�ban els�lt egy vad�szfegyver. A goly� horzsolta az arc�t �s csak hajsz�lon m�lt, hogy nem v�gzett vele. Ugyanebben az �vben leesett egy h�sz m�ter magas jegenyefa tetej�r�l, ahonnan szarkafi�k�t akart lehozni �s l�bficamod�son k�v�l egy�b baja nem esett.”

„1914. janu�r 19. Esk�i lev�l szerint a fiatal Gergely herceg vidr�ra vad�szva beesett a j�g al� �s csod�val hat�rosan menek�lt meg.”

Alatta z�r�jelben: „�rdekes lenne tudni, vajon a t�bbi �t�t is ennyiszer v�dte meg a L�thatatlan K�z?”

Majd tov�bb: „Esk�i lelk�sz levele szerint Gergely herceg nem valami j� bizony�tv�nyt hozott haza. Istennek teh�t nem lehet terve vele a tud�s ter�n. De vajon hol?”

De akadtak f�ljegyz�sek a t�bbiekr�l is:

„Lubovszki Kazimirr�l siker�lt megtudnom annyit, hogy ny�ltesz�, �rtelmes fi�, azonban cs�nyjei miatt m�r k�t iskol�b�l kitett�k. �gyesen rajzol.”

„1914. j�nius 6. Pohrisch Gottfriedet apja Angli�ba k�ldte tov�bbi iskol�ztat�s v�gett. A b�csi magyar ref. lelkip�sztori hivatal v�lasz�b�l arra lehet k�vetkeztetni, hogy a csal�d nem t�ls�gosan n�pszer�. Zsid�k. Rokons�gban vannak a Rotschild-h�zzal.

„1914. j�lius 1. Habicht Herbert Berlinben egy ifj�s�gi p�ly�zaton els� d�jat nyert. Tudom�nyos jelleg� p�lyam�vel. A fi� 15 �ves.”

V�g�l az utols� bejegyz�s:

„1914. december 6. Ma kaptam levelet az esk�i koll�g�t�l, aki �rtes�t, hogy Dr�gffy Lajos herceg tartal�kos husz�r f�hadnagy az oroszok ellen v�vott els� �tk�zetben h�si hal�lt halt. Adjon az �r b�k�s nyugodalmat neki �s valamennyinek, aki m�g k�vetkezik ut�na.”

Ezut�n a f�zet �gy l�tszik beker�lt valahova a l�da fenek�re, k�nyvek k�z�, vagy kitudja hova. Mindenesetre Baradlay tiszteletes nem �rt bel� t�bbet semmit. A vil�gt�rt�nelem sodr� esem�nyei m�s ir�nyba terelt�k figyelm�t. Az 1914 ut�ni esztend�k borzalmas katasztr�f�i elhom�lyos�tott�k a malomg�ti cs�nak epiz�dj�t.

A tiszteletes �let�nek arr�l a szakasz�r�l annyit tudunk m�g, hogy a k�zs�g, ahol lelkip�sztorkodott, 1919-ben rom�n megsz�ll�s al� ker�lt. K�t �vre r� �sszeesk�v�s c�m�n a rom�n rend�rs�g letart�ztatta �s t�bb lelk�szt�rs�val egy�tt a fogarasi v�rb�rt�nbe ker�lt. Innen tizenn�gy h�nap m�lva szabadult ki. Fogait k�zben kipofozt�k a sz�j�b�l a vallat�sok sor�n, szeme meggy�ng�lt, haja �sz�lni kezdett. Szabadonbocs�t�sa ut�n n�h�ny budapesti napilap megeml�kezett r�la, s�t egy, az igazs�g�rt lelkesedni tud� fiatal angol �js�g�r� riportot is k�z�lt valamelyik m�sodrang� londoni lapban a megk�nzott pr�dik�torr�l. Azt�n elmer�lt � is a feled�snek abba a feneketlen s�t�ts�g�be, amelybe Eur�p�nak azokban a l�zas konjunkt�ra-�veiben az otthontalann� v�ltaknak annyi ezrei elmer�ltek. 1929-ben t�nt f�l �jra a neve, egy „Lev�l haza” c�m� �r�s alatt, melyet az egyik Erd�lyben megjelen� egyh�zi lap k�z�lt. �gy �llt ott: Baradlay K�roly, littletowni ref. lelk�sz.

Hogy mik�ppen ker�lt Baradlay tiszteletes ebbe a Montana �llambeli kis b�nyav�rosk�ba, arr�l nem sokat tudunk. Val�sz�n�leg az egyh�zi szervezetek �tj�n. 1926-ban jelent ott meg, mint seg�dlelk�sz, majd k�t �v m�lva, 1928 tavasz�n, amikor f�n�ke 24 esztend� szolg�lat�nak s�ly�val a v�ll�n nyugalomba vonult, � l�pett az �r�k�be. H�vei egyszer� emberek voltak. B�ny�szok. Nagyobb�ra Eur�pa haj�t�r�ttei szint�n, hiszen Littletown eg�szen �j alap�t�s� v�roska volt. Mind�ssze 1922-ben nyilv�n�tott�k v�ross� az alig t�z �vvel azel�tt l�tes�lt b�ny�sztelep�l�st. Sz�p sz�mban �ltek ott magyarok is �s Baradlay tiszteletes �r – vagy ahogy akkor nevezt�k: Reverend Charles Baradlay – hossz� est�in elbesz�lgetett vel�k a r�gi eml�kekr�l, az �haz�r�l, �s ami rossz volt, az lassan feled�sbe mer�lt s csak a sz�p maradt meg �s �lt tov�bb valahol a lelke legm�ly�n, f�jdalmas honv�ggy� nemes�lve.

Baradlay tiszteletes aggleg�ny maradt. Mag�nyos, furcsa ember. �gy t�rt�nhetett, hogy 1948-ban, h�sz�ves littletowni lelk�szi jubileumakor m�r annyi megtakar�tott p�nze volt, hogy �lete v�g�ig k�nyelmesen meg�lhetett volna bel�le. A f�raszt� jubileumi �nneps�g ut�n, este, dolgoz�szob�j�nak karossz�k�ben �lve el is gondolkodott ezen. Hogy mi telt el �s mi van m�g h�tra. Hogy mi volt az �rtelme annak, ami eltelt s mi �rtelm�t lehetne m�g adni annak, ami h�tra van. S ahogy �gy a sz�mad�son t�n�d�tt, a sz�mad�son, amit egyszer majd valahol be kell ny�jtani: valami k�l�n�s, nyugtalan �rz�s fogta el. Mintha mindannak, ami t�rt�nt, nem lett volna c�lja �s �rtelme. Mintha mindaz az id�, ami eltelt, f�l�slegesen telt volna el. Valahogy �gy �rezte mag�t hirtelen, mint a versenyfut�, aki az utols� t�z percben d�bben r�, hogy m�g semmit sem futott �s ijeszt� izgalom fogja el, hogy mik�ppen �ri el a c�lt. De hol a c�l? Mi a c�l? Csak �lni? Nap-nap ut�n? Meg�lni ezt �s amazt, m�ltt� v�ltoztatni a jelent, jelenn� a j�v�t �s baktatni, baktatni a napok h�t�n, am�g egyszer csak elfogynak �s... �s a semmi, vagy az Isten, vagy ak�rmi, egy nagy fekete szivaccsal mindent let�r�l, ami volt s ami t�rt�nt?

�s akkor, ahogy ott �lt a karossz�kben, k�s� �jszaka �s ezeken gondolkozott, egyszerre csak esz�be jutott a v�n hal�sz Hiribi. �gy l�tta maga el�tt r�ncos arc�t, mintha n�h�ny perccel azel�tt mondta volna csak: „ha tudom, hogy nincs Isten, �ppen �gy meg tudok �lni vele, mintha tudom azt, hogy van. De ha tudom is meg nem is, hogy van �s tudom is meg nem is, hogy nincs: akkor sem �lni, sem meghalni nem lehet �gy, ahogyan kell...”

Igen, hallotta tiszt�n a szavakat, az utols� szavakat, amiket a v�n Hiribi sz�j�b�l azon a r�gi-r�gi ny�ron hallott volt. „vajon �n tudom-e hogy van...?” d�bbent meg az �reg tiszteletes ott a karossz�kben, eml�kbeli v�n Hiribi szavain „vagy csak hiszem? Hinni nem annyit jelent-e: tudni is, meg nem is? L�m v�n f�lesz� Hiribi az�rt �lt, hogy f�lder�tse mag�nak ezt a titkot, s amikor megtudta, amit tudni akart, belehalt a titokba. De �n... �n mi�rt �ltem...? Vajon nem mindny�jan ez�rt a titok�rt �l�nk? Hogy f�lder�ts�k �let�nk nagy titk�t, az Istent? S mit tettem �n, hogy megoldjam a titkot, a magam�t? Hogy ne csak higgyem, hanem tudjam is...?”

S ahogy ott �lt �s ezeken t�prengett, egyszerre csak esz�be jutott mindaz, ami az �reg Hiribivel �sszef�gg�tt. Mindaz, ami harminc�t �vvel azel�tt ott abban a messzi kis erd�lyi falucsk�ban t�rt�nt. Mindaz, amit akkor gondolt �s �rzett... s hirtelen, mint valami rettenetes, p�nikszer� f�lismer�s szakadt re� hirtelen a tudat, hogy harminc�t �ven kereszt�l elmulasztott valamit. Elmulasztott tov�bb menni egy megtal�lt nyomon, mely tal�n Isten nyoma volt s mely elvezette volna a tud�shoz. Elmulasztotta azt, ami �let�nek a feladata volt tal�n: bizonys�got szerezni arr�l, k�zzelfoghat� bizonys�got, hogy van Isten! Hogy van, mert nyoma van, amit k�vetni lehet. Hogy van, mert akar valamit. Mert cselekszik, fizikai t�rv�nyek ellen�re is, ha sz�ks�ges, hogy �letben tartsa azokat, akikkel terve van!

Izgalm�ban f�lugrott. Fel-al� j�rt, h�t�n �sszetett kezekkel. Eml�kezett, hogy annak idej�n adatokat �rt bele egy f�zetbe, s hogy ezeknek az adatoknak a nyom�n kellett volna tov�bb kutatni Istent, mint ahogy egy bonyolult k�plet ut�n kutat lombikjai k�z�tt a vegy�sz, az elemek titkait nyomr�l nyomra k�vetve. Isten is egy bonyolult k�plet, melynek elemei az emberi �letek, s aki az ��ltala megjel�lt �letek titk�t megfejti, k�vetkeztetni tud a megsejtett eg�szre. S neki szeme el�tt jel�lt meg az Isten hat emberi �letet s � h�tlen�l megfeledkezett err�l!

Izgatottan t�rta �ssze fi�kjait a f�zet ut�n. Remegett a keze: ha elvesztek az adatok, Isten nyoma is elveszett! Isten harminc�t �vvel ezel�tt otthagyta szeme el�tt l�ba nyom�t a g�ton, csak k�vetnie kellett volna s � Istent hirdetve megfeledkezett a nyomr�l, mely m�g�tt Isten maga rejt�z�tt, titok k�d�be burkolva. Ezt a k�d�t, ezt kellene eloszlatni! Tal�n nem k�s� m�g! Tal�n ez a nagy feladat, ami�rt �lnie kellett, s l�m � is csak v�ns�g�re d�bbent r�, ak�r a bolond Hiribi!

A f�zet nem volt sehol. Felt�rta a k�nyves szekr�nyeket, a fi�kokat, mindent. A f�zet nem volt sehol. Hajnalodott m�r, amikor esz�be jutott egy �cska �reg l�da fent a padl�son.

A littletowni seg�dlelk�sz, egy vid�m, fiatal amerikai fi�, �ppen reggeli torn�j�t v�gezte a gyepen, amikor megl�tta az �reg Baradlayt lefele j�nni a padl�sl�pcs�n. D�bbenve mered re�. m�g ilyen �regnek nem l�tta soha. Arca fak� volt �s r�ncos, �sz haja borzolt. G�rnyedt tart�ssal ereszkedett al� a meredek l�pcs�n, egyik keze a korl�tot markolta, m�sik g�rcs�sen szor�tott valami �cska fekete f�zetet. A seg�dlelk�sz �gy tornaruh�ban odaszaladt hozz�.

– J� reggelt nagytisztelet� uram! Nem j�l �rzi mag�t?

Az �reg pap f�radt arc�n k�l�n�s, gyerekes mosoly r�ngott v�gig.

– Dehogynem, kedves fiatal bar�tom, dehogy is nem! Soha ilyen j�l nem �reztem magamat, higgye el! Megtal�ltam valamit, amit harminc�t �vvel ezel�tt elvesztettem! Mintha csak magamat tal�ltam volna meg!

Csillogtak a szemei, ak�rha k�nnyek lettek volna benne. A keze is olyan k�l�n�sen reszketett. A seg�dlelk�sz hosszasan n�zett ut�na �s arra gondolt, amire minden fiatal gondol n�ha: milyen rossz lehet �regnek lenni. �s azt�n arra: ha nyugd�jba menne az �reg, �n lenn�k a littletowni lelk�sz...

�s �gy is t�rt�nt igaz�n. M�g hamarabb, mint gondolta volna. Reverend Baradlay nyugd�jaz�s�t k�rte. Vett mag�nak Littletown f�l�tt, az erd�k sz�l�n, egy kicsi h�zat, oda �tvitette minden holmij�t. �nmaga pedig �tlevelet k�rt Eur�p�ba. „�tmegyek kiss�, hogy megn�zzem m�g egyszer azt a f�ldet, amelyiken sz�lettem. s ahol �lnem kellett volna, ha az emberek orsz�ga Isten orsz�ga lenne.” Bar�tai igyekeztek lebesz�lni err�l. „Nem j� az” mondt�k „visszat�rni oda, ahol az ember fiatal volt. Ahol az ember valamikor otthon volt. A vil�g v�ltozik, az emberek v�ltoznak �s szomor� az, ha idegennek �rezz�k magunkat ott, ahol valamikor otthon voltunk. Eur�pa nagyot v�ltozott az�ta s akinek honv�gya van a r�gi Eur�pa ut�n, az ne t�rjen vissza az �jba.” �gy mondt�k a bar�tok.
De az �reg Baradlay tiszteletes csak mosolygott. „Valamit elmulasztottam volt annak idej�n” mondta ilyenkor „s azt most j�v� kell tegyem. Meg kell keressek hat embert.” „Ki tudja, hol vannak az�ta” cs�v�lt�k a bar�tok a fej�ket „neh�z ennyi id� m�lva megtal�lni valakit, k�t vil�gh�bor� ut�n...” De az �reg Baradlay csak mosolygott titokzatosan. „Istennek minden lehets�ges” mondta �s egy sz�p napon haj�ra �lt.

Ez t�rt�nt 1949 j�nius�ban.

Forr�s: Wass Albert: Elv�sz a nyom - r�szlet