Messze-messze a K�rp�tok havas b�rcei k�zt van egy k�l�n�s cs�cs.
Nem is igen mondhat� cs�csnak, hiszen a magas hegy teteje, mintha le lenne v�gva, kis fenns�kot alkot, rajta egy k�l�n�s szikla: egy fekv� l�nyalakra r�borulva egy f�rfi. T�nd�rszikl�nak h�vja azt a n�p, s a szikla t�v�ben ny�l� halv�nyk�kbe j�tsz� feh�r vir�got a Hold Le�ny�nak.
S mindenki tudja a T�nd�rszikla t�rt�net�t is.
R�ges-r�gen ez a hegy nem volt ilyen kop�r, hanem rengeteg fenyves bor�totta, mint a k�rnyez� hegyeket. Cs�csa, csak�gy mint a t�bbi hegy�, az eget verdeste. A rengeteg fenyves k�z�tt volt egy kis tiszt�s, rajta kis falucska b�jt meg.
A fenyvesben pedig boldogan �lt az erd� t�nd�re.
�desanyja a Hold volt, �desapja az �szaki Sz�l. Gy�ny�r� volt a T�nd�r, szeme f�nyesebben ragyogott, mint �desanyja, a Hold. L�gies alakj�t sokszor l�tt�k az erd�ben elsuhanni az �jszakai v�ndorok, k�nny�, feh�r f�tyolruh�ja k�kes sz�nben villant meg a f�k k�z�tt. De mindig csak �jszaka. Ilyenkor j�rta k�rbe erdej�t: megsimogatta a v�n feny�k t�rzs�t, akik megfiatalodva, d�lcegen mosolyogtak le r�, harmattal sz�rta be a kis tiszt�sok gy�nge vir�gait, �lomport hintett a m�kusok �s nyuszik szem�be. �s minden �jjel elsiratta azokat a f�kat, melyeket a falu n�pe v�gott ki.
Sokszor ell�togatott az erd� sz�l�re, oda, ahol a kis falucska temet�je volt. Szerette ezt a helyet: cs�ndes volt, nyugodt, kicsit szomor� is. A mohos fakeresztek itt-ott megd�ltek, de mindig voltak �jak is, �s a T�nd�r az embereket is elsiratta, azokat az embereket, akik kedves f�it �lt�k meg.
Egy este �j keresztet vett �szre, de vissza is rettent, mert egy emberi alakot l�tott a s�rra borulva. Egy leg�ny volt az, vir�got szorongatott kez�ben, �s egyre csak zokogott, zokogott. �sszeszorult a T�nd�r sz�ve, elfelejtkezett anyja, apja tilt�s�r�l, �s odal�pett a leg�nyhez. H�s vir�gkez�vel v�gigsim�tott a homlok�n, �lomport sz�rt a szem�be, s mikor elaludt, �l�be vonta a fej�t, dajk�lta, kedves dalokat d�dolt neki, �des szavakat sugdosott a f�l�be. Elfelejtkezett mindenr�l �s mindenkir�l eg�szen addig, am�g az �szaki Sz�l meg nem suhogtatta a lombokat: �desapja figyelmeztette a hajnal k�zeledt�re. Megrettent a T�nd�r, �vatosan lefektette a leg�nyt a puha moh�ra, �s elsuhant a f�i k�z�.
A leg�ny hajnalban meglepetten �bredt, nem tudta, mi t�rt�nt vele, de valami nagyon �deset �rzett a sz�v�ben.
M�snap este is kij�tt, a T�nd�r m�r ott leselkedett a f�k k�z�tt. S minden �gy t�rt�nt, ahogy az el�z� nap.
Harmadnap a T�nd�r hi�ba v�rta a leg�nyt, az nem j�tt. Le�lt a s�rhoz, �s v�gtelen szomor�s�got �rzett a sz�v�ben. R�m�lten j�tt r�, hogy szerelmes lett a leg�nybe. Hi�ba tiltotta anyja, hi�ba tiltotta apja.
Egyszercsak valaki �t�lelte a derek�t:
- Hopp, megfogtalak, sz�p T�nd�r!
A leg�ny volt az. A T�nd�r megpr�b�lt kiszabadulni a karjaib�l, de fogva tart�ja nagyon er�s volt. V�g�l feladta, �s megk�rdezte:
- Mit akarsz t�lem?
A leg�ny belen�zett holdsugar� szem�be, �s azt v�laszolta:
- Nem tudtam, ki volt az, aki megvigasztalt b�natomban. Ki volt az egyetlen, aki megsajn�lt �desany�m hal�lakor. Mert az emberek olyan kegyetlenek. Olyanok, mintha nem lenne �desanyjuk. Neked van �desany�d, sz�p T�nd�r?
A T�nd�r b�lintott.
- Van - felelte halkan. - A Hold az �desany�m.
- A Hold? Akkor te nagyon boldog lehetsz. �desany�d �r�kk� �l.
Akkor m�r nem kellett a T�nd�rt er�sen fogni, egym�s mellett �ltek, s csak n�zt�k egym�st. Hetekig m�st sem csin�ltak, mint �ltek �jszak�nk�nt a kis kereszt mellett, n�zt�k egym�st, �s mes�ltek.
A leg�ny mes�lt �desanyj�r�l, a szeg�ny �zvegyr�l, aki hamar elvesztette ur�t. s l�t�st�l-vakul�sig dolgozott, hogy egyetlen fi�t f�lnevelje. Elviselt minden megal�ztat�st, csakhogy fia ne n�lk�l�zz�n. De bizony a sok megpr�b�ltat�s megt�rte, s legyeng�lt. Fia, aki k�zben feln�tt, hi�ba hozott kev�s megtakar�tott p�nz�n mindenf�le csodagy�gyszereket: �desanyja meghalt.
A T�nd�r is mes�lt. Mes�lt anyj�r�l, a Holdr�l, apj�r�l, az �szaki Sz�lr�l. Elvitte leg�nyt �jszakai �tjaira, megmutatta az erd� csodavil�g�t, egy�tt simogatt�k az erd� f�it, bec�zgett�k az �jsz�l�tt �zik�ket, egy�tt �nt�zt�k harmattal a vir�gokat.
A fi� egy napon megk�rdezte:
- Hozz�m j�ssz feles�g�l?
A t�nd�r megrettent.
- Azt ... azt nem lehet - hebegte.
- Deh�t mi�rt nem? - k�rdezte a leg�ny. - Hiszen szeretj�k egym�st.
- A sz�leim azt mondt�k, hogy nem szerethetek meg f�ldi embert.
A leg�ny a szem�be n�zett:
- �s nem szeretsz?
A T�nd�r les�t�tte a szem�t.
- De szeretlek, de...
- Akkor meg mi a baj? Hiszen a sz�leid is tudj�k, hogy szeretsz. �s sz�ltak egy rossz sz�t is? K�rdezd meg �ket, k�rlek! - mondta a fi� esdekl�n.
M�snap a leg�ny remegve �lt a temet� keresztj�n�l.
- Biztos nem j�n el. Biztos megtiltott�k neki a h�zass�got. Mi�rt is vetettem fel ezt az �tletet? Tal�n nem voltunk boldogok?
F�ln�zett a Holdra. �gy t�nt neki, mintha szomor�an mosolyogna le r�.
A k�vetkez� pillanatban azt�n kivirult, kif�nyesedett minden, s a T�nd�r a nyak�ba borult:
- A feles�ged lehetek! N�zd, mit kaptam any�mt�l! - Egy ez�st vir�gkoszor�t mutatott. - Ez volt az � mennyasszonyi koszor�ja is.
Nem volt pap, aki a sehonnan j�tt le�nyt hozz�adja a szeg�ny fi�hoz, �gy a fenyvesek k�z�tt esk�dtek meg, Isten szabad ege alatt. A lakodalomra nem j�tt el a falu, de ott volt az erd� n�pe. S este a Hold bevonta sugaraival a leg�ny kis visk�j�t: ez�st palot�ban t�lt�tt�k n�sz�jszak�jukat. Az �szaki Sz�l megzengette a fenyveseket: orgonaz�g�ssal k�sz�nt�tte az �jdons�lt h�zasp�rt.
A falu n�pe ker�lte a h�zasok visk�j�t, de nem is hi�nyoztak nekik. A fi� nappal f�t v�gott a t�bbiekkel, de este, ha hazament egy m�s vil�g v�rta.
Nem tartott sok�ig a boldogs�guk. Az orsz�got ellens�g fenyegette, s a f�rfiaknak be kellett vonulni. Egyed�l maradt a T�nd�r, �s v�rta, v�rta haza ur�t. Sorra j�ttek haza a f�rfiak: s�r�lten, f�radtan, b�n�n, de a leg�ny nem volt k�zt�k. Ha a hazat�rt katon�kat k�rdezte ur�r�l, csak legyintettek:
- A h�bor�t elvesztett�k, sokan odavesztek, nem l�ttuk �t, lehet, hogy � is meghalt.
Azt�n m�r nem j�ttek t�bb� katon�k. A T�nd�r r�eszm�lt: szerelmese elesett.
�s a T�nd�r elkezdett fogyni, halv�nyodni. M�r nem j�rt ki az erd�be, a v�n fenyvesek megd�ltek, a tiszt�sok vir�gai kisz�radtak, a m�kusok, nyulak, �zek elk�lt�ztek m�s erd�kbe. A T�nd�r csak fek�dt a kis visk�ban, nem l�togatta m�s, csak a Hold �s az �szaki Sz�l. 
A falu n�pe messzir�l elker�lte a szerencs�tlen asszonyt. Nem j�ttek vigasztalni, gy�gy�tani.
- L�tod, le�nyom - mondta szomor�an az �szaki Sz�l -, ez�rt �vtunk az emberekt�l. A t�nd�r halhatatlan, de csak addig, am�g az emberek �ssze nem t�rik a sz�v�t.
Egyszer azt�n kihunyt a T�nd�r szem�b�l a holdsug�r, meghalt.
A Hold fekete felh�kkel f�tyolozta el arc�t. Az �szaki Sz�l pedig f�lkapta le�nya pillek�nny� test�t, gy�ng�den a felh�k k�z� emelte, majd rettent� d�hvel leomlasztotta a hegy tejet�t. Recsegve-ropogva d�ltek ki a kisz�radt feny�k, a falub�l pedig nem maradt semmi, csak k�vek �s szikl�k.
A hegy tetej�n azt�n lerakta le�nya holttest�t, s a Hold sugaraival lassan k�burkot vont k�r�.
�vekkel k�s�bb egy rokkant koldus j�rt arra.
Nem lehetett nagyon �reg, de a sok neh�zs�g er�sen megviselte: teste �sszeg�rnyedt, arca r�ncos volt, f�l karja �s f�l l�ba hi�nyzott. A falut kereste. M�r az �ton mondt�k neki, hogy nem l�tezik, de nem hitte. Ott �lt a szikl�k �s k�t�rmel�kek k�z�tt, ahol faluj�t sejtette, �s zokogott k�s� estig.
Azt�n m�r csak �lt kisz�radt szemmel, �s n�zett maga el�. V�g�l f�ltekintett a Holdra.
- Az nem lehet, hogy nem �l! - ki�ltotta. - Hov� rejtetted a l�nyod?
Hangja ism�t zokog�sba f�lt:
- Hov� rejtetted a feles�gem?
A Hold h�s sugar�val v�gigsim�tott a homlok�n, �s egy f�nynyal�bot k�ld�tt el�. A koldus k�vette a sugarat eg�szen a hegy tetej�ig, ahol megtal�lta feles�g�t. R�borult a szikl�ra, �s zokogni kezdett �jb�l.
A Hold sugaraival pedig lassan k�burkot vont k�r�.