| | Jeles Napok : Szent Erzsébetre emlékezve,- Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe: november 19. |
Szent Erzsébetre emlékezve,- Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe: november 19.
Erzsébet a felebaráti szeretet szentje. Tudta jól használni vagyonát, nem ijedt meg környezete rosszallásától. Arra bíztat példája, hogy vegyük észre a rászorulót, és ne ijedjünk meg a környezetünkben felhangzó ellenvetéstől, hanem Isten erejével járjunk a Krisztusi úton.
Magyar királyunk, II. Endre és merániai Gertrud házasságából született 1207-ben. Már négy éves korában elkerült Wartburg várába. 1221-ben kötötték meg házasságát Lajos thüringiai tartományi gróffal. Minden kötelességét pontosan teljesítette. Mint feleség forrón szerette férjét, mint buzgó keresztény az imádságban és az irgalmasság cselekedeteiben tűnt ki. Jótékonyságát Isten csodával is jutalmazta (rózsacsoda). Egy éhínség alkalmával kiosztotta a csűrökben található összes gabonát, és 64 ezer aranyat. Férje megértően támogatta, de korán, 1227-ben Otrantóban, a keresztesháború előkészületei közben meghalt.
Az irigy rokonság kiűzte Erzsébetet és gyermekeit Wartburg várából. Három évig tartott száműzetése. Magyarországi rokonait nem értesítette, csak Eckbert bambergi püspök könyörült meg rajta. 1228-ban felvette Szent Ferenc harmadik rendjének ruháját. Henrik, rokona, visszahívta és átadta Marburgot és környékét. Erzsébet kórházat alapított, a szegényeknek élt imádságban és a lélek vidámságában.
24 éves korában halt meg 1231. november 17-én.
Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!
Példája: Jóban rosszban légy szentéletű.
Élete: 1207-ben valószínüleg Sárospatakon született. Édesapja II. Endre magyar király, édesanyja pedig az andechs-meráni családból származó Gertrúd volt. Szüleitől, környezetétől nagyon sok vallásos indíttatást kapott, de ő magában is nagyon kiskora óta megvolt az imára és a szeretetszolgálatra való hajlam. Játék közben is be-be ugrott a templomba picit imádkozni. Szívesen ajándékozta dolgait szegényebb társainak, korán kezdett koldusoknak alamizsnát osztogatni. Nem csak a saját szájától megvont falatokat adta oda, hanem a konyháról szerzett ennivalókat is vitte a szegényeknek.
Négyéves korában Wartburg várába került, mert Hermann türingiai tartományi gróf Hermann nevű fiával jegyezték el, ott kellett nevelkednie. Nehezére esett a szeretteitől való elszakadás is, a vár állandóan nyüzsgő vendégzsivaja is idegen volt számára, de még inkább az az ellenszenv esett nehezére, amivel új környezetében a legtöbben fogadták. Hatéves volt, amikor édesanyja meghalt (l. Bánk bán), ettől kezdve szinte csak az ima volt egyetlen vigasztalódása.
Később Hermann gróf és felesége mindent megpróbált, hogy védelmezze és segítse jövendő menyüket, hogy kellemessé tegyék életét. Aztán hirtelen meghalt a kijelölt vőlegény és ez megint csak lehetetlenné tette Erzsébet életét. Az idős gróf ekkor azt javasolta, legyen második fiának, Lajosnak a menyasszonya. Ennek Erzsébet is örült, mert Lajos már korábban is figyelmes volt iránta, kölcsönösen vonzódtak egymás iránt. Az udvar intrikái ellen Lajos nagy határozottsággal vette védelmébe szeretett menyasszonyát, és 1221-ben gyönyörű esküvőn házasságot kötöttek.
Csodálatosan boldog évek következtek, mintaszerű harmóniában éltek. Lajos teljesen partner volt Erzsébet vallásosságában, kölcsönösen segítették egymás életszentségét. Erzsébet igen sokat imádkozott, böjtölt, sőt vezekelt. A házassága lehetővé tette, hogy most már teljes energiával segíthesse a szegényeket, betegeket, nyomorékokat. Menhelyet állított fel, maga is ápolta a nyomorultakat, elesetteket.
1227-ben férje egy keresztes hadjáratra indult, de útközben járványban hirtelen meghalt. Erzsébet a fájdalomtól csaknem eszét vesztette. A gyász fájdalmát a sógorainak üldözése még fokozta, de most már ő sem bírta elviselni ezt a számára oly idegen világot. Az élettörténetét ettől kezdve a legendák fátylán keresztül ismerjük. Tudni kell azonban, hogy életét Erzsébet ettől kezdve tudatosan is alakította. Törekedett a mindent meghaladó önfeláldozás és szolgálat megvalósítására. Ez a helyzete ellentétes a kitaszított özvegynek a mártírsorsával. Pedig az igazság ez. IX. Gergely pápa személyesen rendelte Erzsébet gondoskodójává azt a Marburgi Konrád mestert, aki már Lajos életében is lelki vezetője volt Erzsébetnek.
Konrád mester segítette Erzsébetet az életszentségi hajlamának kibontakozásában. Kérlelhetetlenül szigorú volt. Kegyetlenül büntetett, a természeti hajlandóságokat igyekezett elfojtani. Erzsébet jó tanítvány volt, semmi sem zavarta meg vídámságát. Lelki szárnyalását viszont csak nehezen lehetett féken tartani.
Három piciny gyermekével megpróbált Eisenachba menekülni, de ott nem fogadták be őket. Egy ólban kellett nyomorognia, gyermekeit is elvették tőle, dolgoznia kellett. Mindez a szenvedés azonban csak közelebb vitte őt Isten szeretetéhez.
Férje barátainak a nyomására visszafogadták később Wartburgba.
Ő azonban nem érezte ott jól magát, 1228-ban elvonult Marburgba, és ott ferences harmadrendi lett. Sokat imádkozott, alamizsnálkodott, böjtölt. Élete utolsó napjait gyermeki derü sugározta be. Mindenét elajándékozta és társnőit vígasztalta.
1231. november 17-én súlyos betegség után, és boldog belenyugvással halt meg. Halála után négy évvel, 1235. május 26-án IX. Gergely pápa már szentté avatta, édesapja még megélte lánya szentté avatását.
forrás:http://www.szenterzsebet.mindenkilapja.hu/
Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne láthatná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme, elöl találá az ő atyja, csodálkozván rajta ennenmaga, mit járna és hová sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz? Az nemes király leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég mint eszös ember meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az aszjú apró portéka.
Oh nagy ártatlanság, oh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja, íme, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságában, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné.
Azt látván, az ő atyja elcsodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá lészen!
… Árpád-házi (Magyarországi) Szent Erzsébet (nov. 19.).Erzsébet II. András királyunk lánya volt. Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz.
A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt.
Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe.
Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen.
Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján „emeltettek oltárra ereklyéi”, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: „nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának”. Németországi működése folytán a világegyháznak ő az egyetlen ismertebb magyar származású szentje.
Ünnepét a római naptár november 17-én hozza, mi magyarok 19-én üljük meg. „Felemeltetéséről” régi magyar naptárak május 2-án, vagyis névnapjával épp „átellenben” emlékeztek meg.
Cikk forrása: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/arpadhazi_szent_erzsebet
Józsa Judit alkotása: Árpádházi Szent Erzsébet
(~1207-1231) (kerámiaszobor)
….Erzsébet pedig forró imádságokban adott hálát az egek Urának, hogy élete sorsát ily bölcsen elrendezte. Ájtatosságait megkettőzte, napokat töltött mély áhítatban, böjtölt, alamizsnát osztott a szegényeknek, hogy lerója háláját Isten iránt, ki nem engedte elveszni a kis árvát a gyűlölet intrikái között. De a megaláztatások ezután sem maradtak el.
Zsófia hercegnő és leány mindig találtak alkalmat arra, hogy a kis árvát megszégyenítsék, kigúnyolják s mikor csak lehet, keserű perceket szerezzenek neki. Amikor a fejedelem és Lajos herceg nem volt a várban, ami pedig gyakran megtörtént, a kis Erzsébet mélyen megalázó helyzetekbe került. Szolgálói nem álltak rendelkezésére, azokat Zsófia hercegnő más munkára rendelte: nem volt, aki öltöztesse, megfésülje, fátyolát feltűzze.
A kis Erzsébet felöltözött maga. Szerény, egyszerű ruhába.
Étkezés idején nem hívták az asztalhoz, vagy készakarva elkésették.
Mire megjelent az étkezésnél, az asztal már üres volt.
Ilyenkor szó nélkül megfordult s lement a konyhába, ott költötte el szerény ebédjét a szolgálok között. Míg a fejedelemasszony s a várbeli kisasszonyok táncoltak, zenéltek, játszottak, Ő alig nézte pár percig. Úgy se szerették ha köztük volt.
Szép csendesen kiment a teremből s a kápolnába vonult, hogy megsebzett szívére Istennél keressen vigasztalást.
Mikor pedig a fejedelem és az ifjú Lajos herceg útjaikról visszajöttek s hogyléte iránt érdeklőttek, Erzsébetnek oly jól estek a szíves és barátságos szavak, melyeket hozzája intéztek, hogy illetlennek találta volna Zsófia hercegnőre vagy az udvar bármely tagjára panaszkodni azok sértő és lenéző viselkedése miatt…..
…..Erzsébet csodálatos szeretete kijátszotta a szigorú tilalmat. Csak egy ezüst dénárt adott szegényeinek, de hozzátette…
- Meg van tiltva, hogy többet adjak! De nincs megtiltva, hogy annyiszor adjak, ahányszor akarok!
Szegényei megértették a szavát. Megkerülték egyszer-kétszer a kórházat, vagy a templomot s újra visszatértek Erzsébethez újabb dénárért, mit Erzsébet örömmel adott át nekik.
Mikor erről Konrád mester értesült, teljesen eltiltotta a pénzosztást s így Erzsébet ettől fogva csak kenyeret és más élelmiszereket, ruhákat oszthatott szegényeinek, de ezt oly bőségesen tette, hogy Konrád minden megszorítása ellenére is kielégítette kedves szegényeit.
Az általános jótékonykodásban, mellyel Erzsébet az egész tartományt elhalmozta, természetes, hogy néha méltatlanok és érdemtelenek is részesültek.
Erzsébet gyakran körüljárt a szomszédos falvakban, hogy szegényeit, betegeit fölkeresse s a súlyos betegeket kórházába hozza…..
(részlet Harsányi Lajos: A Szent Asszony című könyvéből )
" Ó, látogass meg engem is, Jézus és vigy el országodba! - sóhajtotta vágyakozva.
A körülállók hangosan zokogtak.
- Jeruzsálem leányai, -szólt hozzájuk- ne sírjatok rajtam! Sírjatok magatokon!
Éjfél felé elcsendesedett. Mindenki elszorult lélekzettel tekintett rá.
A csendben künn harsányan kiáltott egy kakas.
Erzsébet felriadt.
- Íme, - szólt- közeleg azóra, melyben Szűz Mária világra hozta az Üdvőzítőt és jászolba helyezte. Beszéljünk Istenről s a gyermek Jézusról! Éjfél van...Jézus született...Új csillag, mit előbb senki sem láthatott...Megváltja világot.
Eljön a feltámadás órája és megszabadítja lelkemet!
Aztán hozá tette:
- OLy gyenge vagyok! De nem fáj semmim!
Majd hangosan felkiáltott:
- Mária, jöjj, segíts! Itt az idő. A vőlegény hívja mennyaszonyát!
A körülállók föléje hajoltak.
- Csendesen, csendesen,- suttogta Erzsébet.
Egy utolsót sóhajtott s a következő pillanatban lezárta szemeit. Így halt meg a magyar királyleány Marburgban, 1231 november 19-én, huszonnégy éves korában.
Az őszi szél is elcsendesedett ijedtében, mikor szárnyra kellt a hír, hogy meghalt a szentéletű fejedelemasszony. Amint a fekete hír elreppent Marburg hegyéről, a város, a kolostorok, a kórház, a szegények kunyhói s Hessen egész vidéke feljajdult lélekkel sietett Erzsébet hamvaihoz, hogy utoljára láthassa.
A drága halotat egyszerű szőrkámzsába öltöztették fel, amint életében meghagyta.
Tetemeit átvitték kedves kórháza ferences kápolnájába s ott ravatalozták fel.
A koporsót nyitva hagyták, hogy mindenki láthassa a megdicsőült jótevőt, kinek arcára a túlvilág szépsége lopakodtt le s oly feltűnő széppé tette, hogy mindenki, aki előbb észre sem vette arca bájait, most elragadtatva szemlélte a legszebb női arc gyönyörű vonásait.
A tartomány minden részéből özönlött a nép Marburg felé....
A múló idő pora elfödi a királyok nevét s bizony nem sokan tudjuk, kik voltak a norman királyok vagy turk fejedelmek.
A mi Erzsébetünk nevét soha nem felejtjik el.
Legalább egy évben egyszer, november 19-én, amikorra szentséges pápánk a mi szentünk ünnepét tette, a világ minden templomában az ő miséjét mondják s minden pap, legyen az olasz, német, hispániai, vagy bármely nemzetbeli, de még maga a szentséges római pápa is a mi magyar Szent Erzsébetünk életrajzát olvassa és imádkozza a szent zsolozsmából.
- Ó, bolgog Szent Erzsébet! - sóhajtott az egyik.
Ó, boldog Magyarország! - sóhajtott a másik.
A két ferences szerzetes istenes beszélgetés közt zarándokolt kelet felé, a távoli napfényes, hatalmas Magyarország felé."Harsányi Lajos: A Szent asszony című könyvéből részlet
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
